A plébánia nem elavult struktúra; éppen azért, mert nagy a formálhatósága, nagyon különböző alakokat ölthet, amelyekhez a pásztor és a közösség tanulékonyságára és missziós kreativitására van szükség. Kétségtelen, hogy nem az egyetlen evangelizáló intézmény, mégis, ha képes megújulni és állandóan alkalmazkodni, továbbra is "maga az Egyház, vagy maga a fiai és lányai között élő Egyház". II. János Pál pápa, Christifideles laici szinódus utáni apostoli buzdítás (1988. XII. 30.), 26: AAS 81 (1989), 438.

Ez feltételezi, hogy valóban kapcsolatban áll a családokkal és a nép életével, és nem válik az emberektől elkülönült terjengős struktúrává vagy a csak magukra figyelő kiválasztottak csoportjává. A plébánia az adott területen az Egyház jelenléte: a szó hallgatásának, a keresztény élet növekedésének, a párbeszédnek az igehirdetésnek, a nagylelkű szeretetnek, az imádásnak és az ünneplésnek a tere. Vö. Propositio 26.

Minden tevékenységével arra bátorítja és neveli tagjait, hogy az evangelizálás aktív szereplői legyenek. Vö. Propositio 44.

Közösségek közössége, szentély, ahová a szomjazók inni járnak, hogy folytathassák útjukat, a folytonos missziós küldés központja. Ám el kell ismernünk, hogy a plébá-niák felülvizsgálatára és megújítására szólító felhívás  még  nem

hozott elegendő gyümölcsöt ahhoz, hogy a plébániák közelebb kerüljenek az emberekhez, és az élő közösség s a részvétel terei legyenek, és teljesen a misszióra irányuljanak. 

Ferenc pápa: Evangelii Gaudium 28.